Dewoitine D.520
Dewoitine D.520 a Musée de l'Air et de l'Espaceben
Dewoitine D.520 a Musée de l'Air et de l'Espaceben
Funkció vadászrepülőgép
Gyártó SNCAM
Gyártási darabszám 900
Hajtómű
Motor Hispano–Suiza 12Y
Hatótávolság1250 km
A Wikimédia Commons tartalmaz Dewoitine D.520 témájú médiaállományokat.

A Dewoitine D.520 egy francia vadászrepülőgép volt, mely 1940 elején került hadrendbe, röviddel a második világháború kitörése után. A Morane–Saulnier MS.406 típussal szemben, mely a francia légierőben legnagyobb mennyiségben alkalmazott vadászgép volt abban az időben, a Dewoitine D.520 megközelítette a legmodernebb német repülőgépek teljesítményét, mint amilyen például a Messerschmitt Bf 109 volt. Nem volt olyan gyors mint a Bf 109E, de fordulékonyabb volt.[1] A sorozatgyártás elhúzódása miatt csak kevés gép tudott részt venni a Luftwaffe ellen vívott harcokban.

A D.520 repülőgép tervezését a Légierő 1936-ban kiadott követelményjegyzékének megfelelően kezdték el, mely szerint a modern gyors vadászgép jó emelkedési sebességgel kellett rendelkezzen és fő fegyverzetéül egy 20 mm-es gépágyút szántak. Az akkori legerősebb francia motor a Hispano–Suiza 12Y volt, mely kisebb teljesítményű volt a Rolls–Royce Merlin és a Daimler–Benz DB 601 korszerű motorokhoz képest, viszont könnyebb is volt azoknál. Más vadászrepülőgép tervek is megfeleltek a kiírásnak, de egyik sem állt hadrendbe, vagy csak olyan kis számban, hogy nem játszottak számottevő szerepet a háborúban.

Fejlesztés

A Légügyi Minisztérium 1936. június 15-én adta ki a követelményjegyzéket, és a D.520 tervezése 1936. szeptemberben kezdődött meg az Émile Dewoitine vezette magánvállalkozású tervezőirodában. A követelmények az alábbiak voltak: legnagyobb sebesség 500 km/h, 8000 m-re emelkedés 15 perc alatt, és a fel- és leszálláshoz szükséges távolság nem lehetett több 400 m-nél. A fegyverzet két 7,5 mm-es géppuska és egy vagy két 20 mm Hispano–Suiza HS.9 gépágyú.[2] Dewoitine nem volt elégedett legutolsó konstrukciójának a Dewoitine D.513 vadászgépnek a teljesítményével, mellyel szemben a Légierő az MS.406-ot választotta, és elhatározta, hogy a kiírásra a legújabb elvek szerint tervezett és a rendelkezésre álló legerősebb motorral, a 890 LE teljesítményű Hispano–Suiza 12Y–21 folyadékhűtéses hajtóművel ellátott tervet nyújt be. Az első pályázatot elutasította a Légügyi minisztérium, mely miután megismerkedett az angol Hawker Hurricane és Supermarine Spitfire teljesítményével, megváltoztatta a követelményeket: a legnagyobb sebességet felemelte 500 km/h fölé. Dewoitine az új tervnek a "D.520"[2] jelet adta.

Ugyanerre a tenderre adták be a Morane–Saulnier MS.450 és a Caudron–Renault C.770 repülőgépek terveit is, de egyik sem hagyta el a rajzasztalt. Két másik konkurens francia típus, a Bloch MB.150 és az Arsenal VG.33 ugyan elkészült és kis mennyiségben hadrendbe is állította a Légierő, de érdemleges szerepet már nem játszott a háborúban.[3]

1937 márciusában a cég beolvadt az egyik gyártó vállalatba, az SNCAMba. Emiatt és a Légiflottában bekövetkezett további gyártási változtatások miatt a D.520 tervezői munkái szüneteltek 1937 legnagyobb részén, és 1938 elejéig csak egy néhány rajzoló dolgozott a prototípus részletrajzain.[4] A D.520-01 jelű prototípus, melyet egy Hispano 12Y–21 motor hajtott ideiglenesen egy kéttollú merev falégcsavarral először 1938. október 2-án szállt fel, de csak 480 km/h sebességet ért el és a veszélyesen nagy motorhőmérséklet miatt le kellett állítani a próbákat.[5] Megállapították, hogy a problémák főképpen a szárny alatti hűtőnek a tervezettnél nagyobb légellenállása miatt léptek fel, ezért ezeket lecserélték egyetlen, a törzs alatt elhelyezett áramvonalas burkolattal ellátott hőcserélőre.[6] Egy kisebb leszálláskor keletkezett baleset után további változásokat léptettek életbe: a motor lecserélték egy újabb 12Y–29 típusra, a kipufogóvezetékbe üzemanyag befecskendezést alakítottak ki a nagyobb tolóerő érdekében és változtatható állásszögű háromtollas légcsavart építettek be. Ezek a változtatások elegendőnek bizonyultak a tervezési sebesség, 530 km/h eléréséhez. Zuhanásban a legnagyobb sebesség 825 km/h volt.[7]

A prototípust 1939-ben két másik példány legyártása követte, a D.520-02 és 03, melyeket először 1939. január 9-én illetve május 5-én repülték. Ezeken új áramvonalasabb pilótaülés tetőket, nagyobb farokfelületet és hosszabb Olaer futómű-szárakat alkalmaztak, valamint elhagyták a Handley–Page résszárnyakat, melyekkel az első prototípus szárnyvégeit felszerelték.[8] Ezeknek a prototípusoknak a fegyverzete egy 20 mm-es Hispano–Suiza HS.9 gépágyú volt, mely a motor tengelyén keresztül tüzelt és két MAC 1934 7.5 mm géppuska a szárnyba építve. A harmadik prototípus kis farokkereket kapott a korábbi csúszótalp helyett. A második prototípus, melyet egy 12Y–31 motor hajtott, 550 km/h sebességet ért el és 8000 m-re 12 perc 53 másodperc alatt ért fel.[5] A repülési próbák sikeresen zajlottak le, ennek eredményeképp 1939 márciusában aláírták a szerződést további 200, az újabb 12Y–31 típusú motorral szerelt repülőgép leszállításáról (később a motorokat 12Y–45 típusra cserélték). További 600 gép gyártásáról júniusban kötöttek szerződést, de ezt 1939 júliusában 510 darabra csökkentették.[9]

A háború kitörésekor új szerződést kötöttek 1280 gép legyártására, havi 200 repülőgép kapacitással 1940 májusától. Ezután a haditengerészeti légierő további 120 gépet rendelt. A légiflotta 1940 áprilisában az összes rendelt mennyiséget 2250 példányra emelte, havi 350 darab ütemezéssel.[10]

Az első sorozatban gyártott D.520 1939 októberben hagyta el a gyártó sort. A sorozatgyártású gépeken a törzs hátsó részét 51 cm-el meghosszabbították, a motorburkolatot áttervezték, a domború, egy darabból készült szélvédőt optikailag sík darabra cserélték és páncéllemezt építettek be a pilótaülés mögé.[10] A legtöbb sorozatban gyártott példányt az új, Szydlowski–Planiol feltöltő kompresszorral szerelt 935 LE-s Hispano–Suiza 12Y–45 motor hajtotta, a későbbieket viszont a 860 LE-s 12Y–49 típus.

Az első sorozatgyártású gépek nem feleltek meg az átvételi próbákon mivel nem érték el a kívánt sebességet és hűtési problémáik voltak. Ezeket a hiányokat a kompressor beömlőnyílás áttervezésével, a hűtőkör átalakításával és a kipufogó rendszer javításával kiküszöbölték, de ezek a problémák hátráltatták az átadást, a harci alkalmasságot csak 1940 áprilisában kapták meg az első példányok.[11]

Alkalmazók

Bulgária Bulgária
Franciaország Franciaország

Franciaország 1940 Szabad Franciaország

Németország

Olaszország

Románia Románia

Műszaki adatok (Dewoitine D.520C.1)

Méretek

Tömeg

Hajtómű

Teljesítményadatok

Fegyverzet

Irodalom

Külső hivatkozások

Jegyzetek

  1. ↑ Angelucci and Matricardi 1978, p. 262.
  2. ↑ a b Danel and Cuny 1966, p. 30.
  3. ↑ Danel and Cuny 1966, pp. 28, 295.
  4. ↑ Danel and Cuny 1966, pp. 30, 296.
  5. ↑ a b Caruana 1998, p. 728
  6. ↑ Danel and Cuny 1966, pp. 34, 296.
  7. ↑ Danel and Cuny 1966, pp. 34-36, 297.
  8. ↑ Danel and Cuny 1966, pp. 36–40, 297.
  9. ↑ Caruana 1998, pp. 728, 730.
  10. ↑ a b Caruana 1998, p. 730.
  11. ↑ Danel and Cuny 1966, p. 73.
  12. ↑ Danel and Cuny: Le Dewoitine D.520 1966, pp. 225–226, 247, 256.

Fordítás

Kategória