| Augsburgi csata | |||
 | |||
| Az augsburgi csata Hektor Mülich (1415–1490) illusztrációján, Sigmund Meisterlin Nürnberg város történetét leíró, 1457-ben készült munkájában. (Staatsbibliothek Augsburg) | |||
| Konfliktus | Magyar kalandozások | ||
| Időpont | 955. augusztus 10. | ||
| Helyszín | Lech-mező, Németország | ||
| Eredmény | döntő német győzelem | ||
| Szemben álló felek | |||
| |||
| Parancsnokok | |||
| |||
| Szemben álló erők | |||
| |||
| Veszteségek | |||
| |||
 é. sz. 48° 22′, k. h. 10° 54′Koordináták: é. sz. 48° 22′, k. h. 10° 54′ | |||
 A Wikimédia Commons tartalmaz Augsburgi csata témájú médiaállományokat. | |||
| A kalandozó hadjáratok csatái |
|---|
Az augsburgi csata a magyar kalandozások történetének egyik legjelentősebb csatája volt, amely 955. augusztus 10-én zajlott az Augsburg melletti Lech-mezőn a magyar és német seregek között, és a magyarok vereségével végződött. Bár maga a veszteség nem volt akkora, mint az akkori krónikások feltételezték, a csata a nyugati kalandozások beszüntetését eredményezte. A csatát a német történelem egyik legjelentősebb eseményeként tartják számon.[1][2] A külföldi szakirodalomban a „Lech-mezei csata” terminus terjedt el.
A kalandozó magyarok sikereiket elsősorban meglepő harcmodoruknak és ellenfeleik megosztottságának köszönhették. Az első komolyabb vereség 933. március 15-én, Merseburgnál következett be, amikor a Szászország és Türingia ellen vonuló magyar seregeket a német lovagi haderő I. Henrik német király vezetésével megverte.[3] Ez volt az első jele annak, hogy Nyugat-Európa felkészült a magyarok elleni harcra. A nyugati kalandozások végét azonban nem ez, hanem a 955-ben, az Augsburg melletti Lech-mezőn történt összecsapás jelentette.
Augsburgi Gerhard szerzetes beszámolója (Vita Sancti Uodalrici) szerint, az egyesített német sereg 10 000, a magyar 100 000 főt számlált, de vannak 15 000–25 000, illetve 120 000 emberre vonatkozó leírások is. Ezt több kutatás is valószínűtlennek tartja.[6] A németekkel szövetséges csehek létszáma feltehetőleg 1000 fő körül volt, míg különböző becslések a németek létszámát 3000 és 20 000, a magyarokét 4000 és 40 000 közé teszik.[1]
A magyar hadsereg vezére a nyugat-dunántúli magyar hadak élén Bulcsú volt, neki volt alárendelve Lél, aki a nyitrai kabarok seregét vezette.[7]
A Bajorországban portyázó magyarok végigdúlták a vidéket, majd Augsburg alatt egyesültek, hogy megostromolják a várat. A harmadik napra virradóra tudomásukra jutott, hogy I. Ottó német király bajor, frank, szász és cseh csapatokból álló seregével együtt a város felé tart. Erre a magyarok abbahagyták az ostromot, és felkészültek a csatára. A németek a felderítés miatt abban a hitben voltak, hogy ellenségeik a Lech-folyó túlsó partján vannak, ám a magyarok titokban a teljes seregükkel átkeltek a folyón, és a németek hátába kerültek. Rögtön lerohanták azok hátvédjét alkotó cseheket, és elrabolták a málhákat. A hír hallatán I. Ottó csatába küldte Vörös Konrád herceget egy erős lovas csapattal. A magyarok kénytelenek voltak kiállni a kézitusára, amely a nehézfegyverzetű lovagoknak kedvezett. A németeket segítette az a tény is, hogy a reggeli eső miatt a magyarok leengedték íjaikról az idegeket, így a németeket a nyílzápor már nem veszélyeztette.[8] Mindezek ellenére a németeket is súlyos veszteségek érték (maga Konrád herceg is elesett), ám a közelharcban mégis a magyarok maradtak alul. Az utóbbiak, hogy elkerüljék a pusztulást, hátrahagyták a zsákmányt, és elmenekültek.
A közhiedelemmel ellentétben a magyar sereg nem szenvedett hatalmas vereséget: a harcosok nagy része élve hazatért, ám a kudarc mégis elgondolkodtatta a vezetőiket a zsákmányszerző hadjáratok további folytatását illetően. A magyar csapatok vezéreit, Bulcsút, Lehelt és Súrt Ottó kivégeztette. Ez volt a magyarok utolsó Nyugat-Európa felé vezetett hadjárata. Kapcsolódó mondák: Lehel kürtje, gyászmagyarok.
A csata egyik első kézből származó leírása Corveyi Widukind szerzetes „Res gestae saxonicae sive annalium libri tres c. krónikájában (2. kötet) található.
.svg){kind=small}
