| Ingrid Bergman | |
 | |
| Született |
1915. augusztus 29.[1][2][3][4][5] Stockholm |
| Elhunyt |
1982. augusztus 29. (67 évesen)[1][2][3][4][5] London |
| Állampolgársága | svéd |
| Házastársa |
|
| Élettársa | John Van Eyssen |
| Gyermekei |
négy gyermek: Pia Lindström Isabella Rossellini |
| Szülei | Justus Bergman |
| Foglalkozása |
|
| Tisztsége | a Cannes-i fesztivál zsűrijének elnöke |
| Iskolái |
|
| Kitüntetései |
|
| Halál oka | emlőrák |
| Sírhelye | Norra Bregravningsplatsen (1983. június 10., Kvarter 11F, gravnummer 228)[9][10][11][12] |
| Magassága | 175 cm |
| Színészi pályafutása | |
| Aktív évek | 1932–1982 |
| Díjai | |
| Oscar-díjak | |
| Legjobb női főszereplő Gázláng (1945) Anasztázia (1957) Legjobb női mellékszereplő Gyilkosság az Orient expresszen (1975) | |
| Golden Globe-díjak | |
| Legjobb női főszereplő (filmdráma) Gázláng (1945) Szent Mary harangjai (1946) Anasztázia (1957) Legjobb női főszereplő (minisorozat vagy tévéfilm) Golda nevű nő (1982) | |
| BAFTA-díjak | |
| Legjobb női mellékszereplő Gyilkosság az Orient expresszen (1975) | |
| Tony-díjak | |
| Legjobb női főszereplő színdarabban Joan of Lorraine (1947) | |
| Emmy-díjak | |
| Legjobb női főszereplő (televíziós minisorozat vagy tévéfilm) Startime (1960) Golda nevű nő (1982) | |
 | |
| Ingrid Bergman aláírása | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ingrid Bergman témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ingrid Bergman (ⓘ) (Stockholm, 1915. augusztus 29. – London, 1982. augusztus 29.) háromszoros Oscar-díjas svéd színésznő.[13]
Legismertebb szerepe a Casablanca című filmben Ilsa Lund László megformálása Humphrey Bogart oldalán. Olyan filmtörténeti klasszikusokban szerepelt még, mint a Forgószél, a Gázláng, vagy az Őszi szonáta.
Svédország fővárosában, Stockholmban született, evangélikus családban. Kétéves volt, amikor édesanyja, a német származású Friedel Adler meghalt. 13 éves koráig édesapja, Justus Bergman nevelte, majd annak halála után rokonokhoz került. A stockholmi Királyi Drámai Színházban tanult. Első kis szerepét 1934-ben kapta az Óváros grófja című filmben. Tucatnyi svéd filmszerep után 1939-ben választotta ki David O. Selznick egy korábbi, 1936-ban készült svéd nyelvű filmje, az Intermezzo angol nyelvű remake-jének főszerepére. A film hatalmas siker lett, és „Svédország fényes ajándéka” megérkezett Hollywoodba.
Néhány svéd filmdarab és három sikeres amerikai film után az 1942-es, klasszikussá vált Casablancában Humphrey Bogart oldalán játszott. Két évvel később megkapta az első Oscar-jelölését az 1943-as Akiért a harang szól film-főszerepéért. A következő évben a legjobb színésznőnek járó Oscar-díjat vehette át az 1944-ben készült Gázláng filmbeli alakításáért. Az egymás után harmadik jelölését a Szent Mary harangjai (1945) filmben nyújtott alakításáért kapta. 1948-ban negyedszerre jelölték a Szent Johanna filmben nyújtott alakításáért.
Alfred Hitchcock, aki a Forgószél és az Elbűvölve filmjeit rendezte, rajongott Bergmanért, de hiába táplált iránta gyengéd érzelmeket. A színésznő 1945-ben ismerkedett meg Párizsban a magyar származású Robert Capa amerikai fotográfussal, akivel közel két évig tartó szerelmi viszonyt folytatott Hollywoodban.[14]
Bergman 1949-ben ismerkedett meg Roberto Rossellini filmrendezővel, miután annak Róma, nyílt város című filmje katartikus hatást tett rá. A Stromboli filmjében szerepelve egymásba szerettek, és Ingrid elhagyta érte a férjét, dr. Aron Petter Lindströmöt, akivel 1937-ben házasodott össze, és a lányukat, Pia Lindströmöt. Összeházasodtak Rossellinivel, három gyermekük született: Isotta és Isabella Rossellini ikerlányai, akik színésznők lettek és egy fia, Roberto Ingmar Rossellini. Viszonyukat botrányosnak találta mind Hollywood, mind a közvélemény; Bergmant, aki a házasságkötéskor már terhes volt, az „erkölcsi elfajzás hollywoodi apostolának” titulálták, és az Egyesült Államok elhagyására kényszerítették.
A botrány után 1956-ban tért vissza dicsőségesen Hollywoodba, amikor az Anasztázia főszerepéért megkapta a második Oscar-díját. Tovább folytatta az európai és amerikai filmekben felváltva való szerepléseit. Hat év házasság után, 1956-ban elvált Rosselinitől.
Harmadik férje a svéd származású Lars Schmidt színházi producer lett, akivel 1957-től 1976-ig voltak házasok. A harmadik Oscart az 1974-es Gyilkosság az Orient Expresszen legjobb mellékszereplőjeként kapta meg. 1978-ban az Ingmar Bergman rendezte Őszi szonáta című filmért hetedszer jelölték az Akadémiai Díjra. Ez volt az utolsó mozifilm-szerepe, amelyet a legjobb alakításai között tartanak számon.
Folyékonyan beszélt svéd, német, francia, angol és olasz nyelven. 1982-ben mellrákban hunyt el a 67. születésnapján, Londonban. Végakarata szerint szülőhazájában hamvasztották el, és Stockholmban hamvait részben szétszórták, részben a Norra begravningsplatsenben temették el.
Posztumusz kapta meg a legjobb színésznőnek járó Emmy-díjat 1982-ben a Golda nevű nő című tévéfilmsorozatért, amelyben Golda Meirt, az egykori izraeli miniszterelnököt alakította. A filmművészethez való jelentős hozzájárulásáért emlékét csillag őrzi a hollywoodi Hírességek útján, a Hollywood sugárút 6759 szám alatt.
.png)
.jpg)
.jpg)
