A Magyar 3. hadsereg a Huba-hadrend bevezetésével, 1940. március 1-jén a III, IV. és V. hadtestből létrehozott alakulat. Első parancsnoka Gorondy-Novák Elemér altábornagy (1940. március 1–1941. november 1.) volt.

A Magyar 3. hadsereg (Pécs) hadrendje 1941. április elején

III. hadtest (Szombathely)

Parancsnok: v. balásfalvi Kiss László altábornagy

IV. hadtest (Pécs)

Parancsnok: Horváth László altábornagy

V. hadtest (Szeged)

Parancsnok: vitéz Silley Antal altábornagy

Harcban

Délvidék

A 3. magyar hadsereg első bevetése a Délvidék megszállása volt, mozgósítását az előző napon, 1941. április 5-én rendelték el. Alakulatai hajtották végre Bácska és Dél-Baranya (azaz a Délvidék) megszállását.

A Délvidék után a 3. magyar hadsereg hosszabb ideig nem vett részt harcban, egyfajta tartalék volt a hátországban az 1. magyar hadsereggel együtt. Parancsnoka 1941. november 1-től 1942. december 1-ig Decleva Zoltán vezérezredes, Csatay Lajos (1943. június 12-ig) és Beregfy Károly (1944. május 15-ig).

Erdélyi és alföldi harcok

Az 1. hadsereget a határvédelemre 1944-ben mozgósították, ezzel egyidőben a VII. hadtest besegített az ukrajnai offenzívába. Ez a seregrész augusztusban tért vissza a 3. hadsereg kötelékébe. Május és szeptember között az átszervezések miatt nem volt parancsnoka a hadseregnek, utolsó parancsnokát, Heszlényi Józsefet 1944. szeptember 19-én nevezték ki. Az Arad védelmére rendelt IV. hadtest törzséből állították össze a hadsereg vezérkarát, így lett a hadtestparancsnokból hadseregparancsnok.

Augusztus 30-án mozgósították a 3. hadsereget, mivel Románia pálfordulása miatt elérkezettnek látták az időt Dél-Erdély visszafoglalására, emellett a 2. Ukrán Front a védtelen déli Kárpátok felőli betörése, illetve a 4. Ukrán Front várható északkeleti áttörése miatt. A délkelet-magyarországi határok közelében vetették be. A IV. hadtest Arad környékén foglalt pozíciót, majd innen indult Dél-Erdélybe. A IV. hadtest állásai Mezőhegyes és Békéscsaba között voltak. A VII. hadtest Nagyváradnál állt. Aradot csak kisebb román erők védték, a hatóságok és katonai parancsnokságok elhagyták. Az előrenyomulás során egészen a Réz-hegység rögeiig jutottak, szeptember 20-án ebben a körzetben csaptak össze a beérkező 2. Ukrán Fronttal. Ekkortól Arad és Nagyvárad térségében folytak már a harcok, a front többször hullámzott ide-oda.

Szeptember 30-án már a szovjetek által elfoglalt Makó visszavívása volt a 23. tartalékhadosztály feladata. Az október 4-i szovjet offenzíváig heves harcok folytak a városért. Ugyanebben az időben a VII. hadtest egyes alakulatai felbomlóban voltak és visszavonultak. Szeptember 25-én már Nagyvárad védelmét kellett erősíteni, mert az előtte lévő védelmet a szovjetek felszámolták. Szeptember 26-án Budapest alól beérkezett a német III. páncéloshadtest, ettől kezdve a magyar VII. hadtest ennek alárendeltségében harcolt. Ez papíron jelentős erősítés volt (többek között 51 darab Párduc harckocsival), ám az eszközök jó része leharcolt állapotban volt (a Párducokból csak 17 darab volt bevethető).

Meglehetős káosz uralkodott a harctéren. A német 23. páncélos felderítőosztály két járművét a magyar 12. tartalékhadosztály tüzérsége lőtte ki, mert nem értesítették őket a németek érkezéséről. Ez az erősítés a Nagyváradra betört szovjet–román erők kivetésére szolgált. Szeptember 29-én a nagyváradi repülőtér körül alakultak ki harcok, amit a magyar–német csapatok visszafoglaltak és október 4-ig tartották azt. Ezen a napon sürgönyözött Sztálin Churchillnek, amely szerint „… Magyarországot ki kell ütni a háborúból…” Ekkor már Debrecen és Nyíregyháza volt a cél.

A német páncélos egységekkel erősített magyar védelem több sikeres ellenlökést hajtott végre, mégis inkább az egyet előre, kettőt hátra érvényesült. Október 3-án a német 6. hadsereg átvette a 2. magyar hadsereg arcvonalának parancsnokságát, így a magyar haderő ettől kezdve gyakorlatilag már semmilyen önálló tevékenységet nem folytatott. A 2. és 3. hadsereg hadrendje felborult, egységeiket az éppen szükséges frontszakaszokon vetették be a német haditerveknek megfelelően. A Debrecen–Nyíregyháza vonalra kijutó szovjetek és a német páncélos erők között bontakozott ki a hortobágyi páncéloscsata.

Szervezete

A hadsereg létrehozásakor kialakított szervezeti egység:

Az 1944-es védelmi harcokban (a hortobágyi páncéloscsata idején) a Magyar 2. hadsereg maradék és helyreállított alakulataival együtt az alábbi szervezeti egységekből állt:

Az 1. páncélos hadosztály fegyverzete 21 db. 41M Turán, 23 db. Toldi II–III harckocsiból és 38 db. 40M Nimród páncélos gépágyúból állt. Ehhez csatlakozott a rohamtüzérosztályok állománya, valamint átcsoportosították még a kiképző alakulatok járműveit is, amelyek között 27 db. Pz III és Pz IV harckocsi is volt. Összesen 228 db. harckocsi, 42 db. páncélos gépágyú és 5 db. 39M Csaba állt rendelkezésre, de ebből legfeljebb 60–70 volt bevethető állapotban.

A IV. hadtesthez kapcsolódó tüzérség egy közepes tüzérosztály, egy gépvontatású közepes tarackos üteg és két gépvontatású sorozatvető tüzérosztály, a VII. hadtesté egy gépvontatású közepes tüzérosztály és egy rohamtüzérosztály (3 Zrínyi-üteggel) volt.

Jegyzetek

  1. ↑ https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/2vhSzakkonyv-magyarok-a-ii-vilaghaboruban-2/a-delvideki-hadmuvelet-1941-aprilis-874/a-magyar-kiralyi-honvedseg-hadrendje-1941-aprilis-elejen-991/

Források

Kapcsolódó cikkek

Kategória