A Mahasz Dance Top 40 listáját a Magyar Lemezlovas Egyesület közreműködésével a Mahasz készíti el közel 4-500 hazai lemezlovas heti játszási listái alapján. Megtudható segítségével, hogy Magyarországon a diszkókban, klubokban mely zenékre táncol legtöbbet, legszívesebben a közönség.

Lásd még: A Mahasz Dance Top 40 listájának első helyezettjei

A slágerlistáról

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége (MAHASZ) első alkalommal 2003 szeptemberében mutatta be a Dance Top 40 slágerlistát, amit a Magyar Lemezlovas Egyesület közreműködésével készítenek el.[1] Kezdetben a Magyarországon dolgozó lemezlovasok heti tizes listái alapján állították össze, ma már egy húszas playlist adatait dolgozzák fel.[2] A Dance Top 40 lista azt mutatja, hogy a DJ-k mely dalokat forgatják leginkább, illetve melyik számokra bulizik legszívesebben hétről hétre a közönség az ország legkülönbözőbb szórakozóhelyein. Ezáltal a listát sem a lemezeladások, sem a rádiók, sem a kiadók, de még a zenekritikusok, önjelölt "trendi arcok" sem befolyásolják, s mindenki egyenlő: egy-egy menő DJ, egy-egy menő buli zenei listája ugyanúgy beleszámít, mint a vidéki rezidensek hetente megjelenő közönségének kedvencei. A fizetendő éves DJ-jogdíjból kedvezmény jár azoknak, akik játszási listájuk beküldésével eleget tesznek adatszolgáltatási kötelezettségüknek.[3][4] A DJ Szövetség hivatalos honlapján a teljes Dance Top 100-as listát is megosztják hétről hétre.[5]

Rekordok

A legtöbb hétig vezető dalok

75 hét
37 hét
33 hét
29 hét
22 hét
21 hét
20 hét
19 hét
18 hét
17 hét
16 hét

Előadók a legtöbb első helyezést elérő dalok száma szerint

A legtöbb hétig slágerlistás dalok

Jegyzetek

  1. 2003/37. heti Dance Top 40 slágerlista”, Slagerlistak.hu 
  2. Hivatalos magyar slágerlisták - szabályzat - Dance Top 40”, Slagerlistak.hu, 2015. január 22. 
  3. 200 hetes a MAHASZ Dance Top 40!”, Mahasz.hu 
  4. Együtt jogosítottak a top DJ-k!”, Lightmedia 
  5. Hivatalos magyar slágerlisták - Dance Top 100”, DJ Szövetség - Magyar Lemezlovas Egyesület 

Külső hivatkozások