Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (Organization of the Petroleum Exporting Countries) | |
Az OPEC tagállamai 2016-ban | |
Alapítva | 1960. szeptember 14., Bagdad, Irak |
Típus | nemzetközi kartell |
Székhely | Bécs, Ausztria |
Tagság | Algéria Angola Ecuador Egyesült Arab Emírségek Gabon Indonézia Irán Irak Katar Kuvait Líbia Nigéria Szaúd-Arábia Venezuela |
Nyelvek | angol |
Főtitkár | Haitham al-Ghais |
é. sz. 48° 12′ 52″, k. h. 16° 21′ 57″Koordináták: é. sz. 48° 12′ 52″, k. h. 16° 21′ 57″ | |
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete weboldala | |
A Wikimédia Commons tartalmaz Kőolaj-exportáló Országok Szervezete témájú médiaállományokat. |
A Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC, angolul Organization of the Petroleum Exporting Countries) elsődleges célja a tagországok kőolaj-kitermeléssel kapcsolatos politikájának koordinálása.
Tagországok 2020 szeptemberében: Algéria, Angola, Egyenlítői-Guinea, Egyesült Arab Emírségek, Gabon, Irán, Irak, Kongói Köztársaság, Kuvait, Líbia, Nigéria, Szaúd-Arábia, Venezuela.
A szervezetet 1960-ban alapították, 1965 óta Bécsben van a székhelye. Döntéshozó szerve a tagországok kormányainak képviselőiből álló, évente kétszer ülésező Konferencia.
Az OPEC 14 tagállama között főként arab világbeli és fejlődő országok találhatók. Létrehozásának célja az volt, hogy tagjai, akik a világtermelés mintegy 40%-át adják, hatékonyabban állhassanak ellen az olajpiacokat akkoriban uraló, az árak csökkentésére törekvő (főleg amerikai, brit és holland) világcégek nyomásának. Kezdetben a harmadik világ olajkészletének értékesítésével megbízott, informális lobbicsoportként működött, és tevékenysége arra irányult, hogy a nyugati világcégek hatalmas bevételeiből nagyobb szeletet próbáljon meg kihasítani azáltal, hogy tagjai árkartellbe tömörülnek, illetve igyekezett ellenőrzést gyakorolni a kitermelt mennyiségek felett. Az 1970-es években viszont már kezdte megmutatni erejét.
Az arab-izraeli konfliktus állandósulása erősítette fel azt a folyamatot, aminek eredményeként az OPEC egyszerű kartellből komoly politikai tényezővé lépett elő. A hatnapos háború után, 1967-ben a szervezet arab tagállamai külön – átfedésekkel – megalapították Olajexportáló Arab Országok Szövetségét (OAPEC), hogy egységes nyomást tudjanak gyakorolni az Izraelt támogató nyugati országokra. Bár nem jelentős olajexportőrök, az OPEC-hez Egyiptom és Szíria is csatlakozott. Az 1973-as jom kippuri háború felélénkítette a szervezet tevékenységét. Véleményük szerint azért tudott Izrael ellenállni Szíria és Egyiptom támadásának, mert a nyugat segélyeket nyújtott neki. Az OAPEC országai ezért 1973-ban olajembargót vezettek be az Egyesült Államok, Nyugat-Európa és Japán ellen. A féléves embargó alatt a nyugati világ először szembesült az olaj (illetve annak hiányának) stratégiai jelentőségével. A krízis csúcsán egy ideig például Amerikában a páros napokon csak a páros számra végződő rendszámú autók tankolhattak, míg a páratlan dátumokon a páratlan rendszámúak.
A háború azonban csak meggyorsította az amúgy is erősödő folyamatokat. Tarthatatlan volt, hogy a nyugat olajfelhasználása évente 5%-kal növekedjen, míg ők közben továbbra is alacsony árat fizessenek a nyersolajért, és közben az inflációval vagy azt meghaladó mértékben emelkedő árakon adjak el termékeket a harmadik világnak. Még az iráni Sah, aki Amerika legfőbb szövetségesének számított a térségben, is kirohant a szerintük igazságtalan állapotok miatt: 1973-ban a New York Timesnak nyilatkozva azt mondta: „Persze, hogy emelkedni fog az olaj ára, de még hogy! Önök [a nyugatiak] felemelték a búza árát, amit eladnak nekünk 300%-kal drágábban, ugyanezt tették a cukorral és a cementtel is... A tőlünk olcsón vásárolt nyersolajból készült termékeket százszor annyiért adják el nekünk... Akkor az úgy igazságos, ha mostantól mi is megemeljük a nyersolaj árát. Mondjuk a tízszeresére.” Az apadó készletek miatt egy részük kénytelen visszafogni a kitermelést, egy részük, mint például Nigéria, a fokozódó szegénységre hivatkozva a kitermelés növelésével próbál meg nagyobb profithoz jutni. Míg a 70-es években az OPEC ármeghatározó szerepet töltött be a világpiacon, és a világ kőolajexportjának 80-90%-át adták a tagországok, addigra, például Norvégia, Nagy-Britannia és az USA, felismerve és megpróbálva függetlenedni az OPEC-től, megkezdte saját kitermelését[vitatott], s idővel a világpiacon is megjelent termékeivel, ezzel is gyengítve az OPEC ármeghatározó szerepét. Az OPEC részesedése azóta kb. 58%-ra csökkent 1995-től folyamatosan csökkenő tendenciát mutat.
Az OPEC tagállamai birtokolják a Föld olajtartalékainak mintegy kétharmadát, és ők adják a világtermelés 40%-át és az export felét.
Az OPEC működésének köszönhetően a tagországok kétségkívül jelentősen több bevételre tesznek szert az olajból, mint korábban. Az amerikai szövetségi Energia Információs Hivatal szerint az OPEC országok 2004-ben 338 milliárd dollárért adtak el olajat, ami 42%-os emelkedés 2003-hoz képest. Még szembetűnőbb az emelkedés az olajválság előtti, 1972-es 23 milliárdos, és az 1974-es, az embargó utáni 140 milliárdos éves bevétel között. (Danile Yergin: The Prize, 1991)
Ország (csatlakozás éve) | Kvóta (2005. június 1.) | Termelés (2020.) | Kapacitás |
---|---|---|---|
Algéria (1969) | 894 | 1,110 | 1,530 |
Angola (2007) | 1,900 | 1,710 | 1,900 |
Ecuador (1973-92, 2007-2020) | 520 | 0,550 | 0,700 |
Egyenlítői-Guinea (2017) | 0,140 | 0,300 | |
Gabon (1975–1995, 2016) | 0,230 | 0,300 | |
Irán (1960) | 4,110 | 3,500 | 4,300 |
Irak (1960) | 4,400 | 4,500 | |
Katar (1961-2019) | 726 | 0,650 | 1,850 |
Kuvait (1960) | 2,247 | 2,880 | 3,600 |
Líbia (1962) | 1,500 | 0,400 | 1,700 |
Nigéria (1971) | 2,306 | 1,470 | 2,250 |
Szaúd-Arábia (1960) | 10,099 | 10,000 | 12,500 |
Egyesült Arab Emírségek (1967) | 3,106 | 3,050 | 2,900 |
Venezuela (1960) | 3,223 | 2,240 | 2,550 |
Összesen | 31,420 | 32,320 | 40,880 |
Korábban tag volt Indonézia, de 2016. december 1-jén hivatalosan is kilépett az OPEC-ből.
Magyarul:
Angol nyelven: