Perlrott-Csaba Vilmos (Békéscsaba, 1880. február 2. – Budapest, 1955. január 23.) magyar festő és grafikus, a magyar avantgárd stílus egyik megteremtője és jeles képviselője.
Életpályája
Perlrott Simon és Klein Regina (1840–1920)[6] fia. Anyai nagyszülei Klein Sándor és Jónap Etelka voltak. Perlrott Csaba Vilmosnak kiváló iskolái és mesterei voltak. Koszta József tanácsára 1903-tól nyaranként a nagybányai művésztelepen festett, ahol az ő munkáit Iványi-Grünwald Béla korrigálta. Nagy hatást gyakorolt stílusára Ferenczy Károly festészete. 1906-ban párizsi ösztöndíjat nyert, a teleket Párizsban, a nyarakat többnyire Nagybányán töltötte.
A magyar Vadak egyik legmarkánsabb képviselője volt, a nagybányai művésztelepen a neósok közé tartozott. Párizsban beiratkozott a Julian Akadémiára, majd 1908-tól Henri Matisse tanítványa lett.[7] Paul Cezanne és Paul Gauguin festészetét is alaposan tanulmányozta. Nagy hatással voltak rá a német expresszionisták, a régiek közül El Greco spanyol manierista festő. Gertrude Stein körével került kapcsolatba, 1907-től már kiállított Párizsban a Függetlenek Szalonjában és az Őszi Szalonban, s hamarosan Európa más nagyvárosaiban is. Egyéni kiállítása volt Párizsban 1908-ban, 1909-ben és 1912-ben.
Rendkívül termékeny alkotó volt, s nagyon fogékony az új stílusirányzatokra, 1910-ben Iványi Grünwald Bélával az élen a többi neós társaságában vonult Nagybányáról Kecskemétre, s megalapították ott a kecskeméti művésztelepet. Több nyáron át dolgozott Kecskeméten. Az első világháború után néhány évig Németországban, majd Párizsban élt. Itthon 1924-ben csatlakozott a KUT-hoz, s velük állított ki.
1924 és 1934 között gyakorta Nagybányán festett nyaranként, az 1930-as évek közepétől egyre többször Szentendrén dolgozott, 1949-ben felvételt nyert a Szentendrei Festők Társaságába, s 1955-bekövetkezett haláláig ott festett.
Művészete
Művészetében az új stílusok (fauvizmus, kubizmus, Pablo Picasso) iránti fogékonyságot és a tradíciók tiszteletét (Koszta József, Ferenczy Károly) ötvözte saját életkorának, egyéniségének, ábrázolni kívánt témáinak megfelelően. Dekorativitását, expresszivitását mindvégig megőrizte, utolsó, halála előtti felszabadult természetélményeinek ábrázolása is ezt bizonyítja, például A művésztelep kertje c. festménye 1950-ből.
.jpg)
