| Ponori Thewrewk Emil | |
 | |
| Született |
1838. február 10. Magyarország, Pozsony |
| Elhunyt |
1917. február 23. (79 évesen) Budapest |
| Állampolgársága | magyar |
| Nemzetisége |
 Magyarország |
| Gyermekei | Ponori Thewrewk István |
| Szülei | Ponori Thewrewk József |
| Foglalkozása | író |
| Sírhelye | Farkasréti temető (37/1-7-15/16)[1][2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Ponori Thewrewk Emil témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
Ponori Thewrewk Emil (Pozsony, 1838. február 10. – Budapest, 1917. február 23.)[3] magyar klasszika-filológus, a görög és latin költészet kimagasló műfordítója, Ábel Jenővel együtt a modern magyar klasszika-filológia megteremtője. Az 1874-ben megalapított Budapesti Philologiai Társaság alapítója és elnöke.
| „ | Itt fekszünk, vándor, vidd hírül a spártaiaknak: / Megcselekedtük, amit megkövetelt a haza. | ” |
| – Szimónidész | ||
A fenti idézet Szimónidész epigrammájának magyar fordítása. A sírvers a Thermopülai-nál elesett spártai katonák emlékére íródott, görög nyelvből fordította Ponori Thewrewk Emil, aki ezzel a tettével örökre emlékezetessé tette a magyar irodalomszeretők számára.[4]
Ponori Thewrewk József és bártfai Ax Magdolna fia, Ponori Thewrewk Árpád bátyja, Ponori Thewrewk István apja.
Középiskolai tanulmányait Pozsonyban, majd Pesten a Piarista Gimnáziumban végezte, ahol 1857-ben érettségizett. Ezután a Pesti Egyetemre iratkozott be, ahol két évig tanult, Télfy és Halder voltak a tanárai. 1859-ben grazi ösztöndíjjal külföldre ment tanulni, Tangel és Max Theodor von Karajan előadásaira iratkozott be és emellett összehasonlító nyelvészettel is foglalkozott. Nyelvészeti tanulmányai olyan sikeresek voltak, hogy meghívták az európai hírű Karl Weinhold szemináriumába és egy ideig ő vezette az Ulfilas-féle bibliafordításra vonatkozó előadásokat. Grazból Bécsbe ment tanulni, ahol nyelvészeti szaktanulmányait Hermann Bonitz, Johannes Vahlen és Emanuel Hoffmann vezetése alatt fejezte be. Tanári működését a budai egyetemi főgimnáziumban kezdte. 1872-ben a Királyi József Műegyetem hívta meg a magyar nyelv és irodalom tanszékére, miután ezt nem fogadta el, 1874. március 10-én a berlini filológiai társaság megválasztotta tagjának. Ugyanebben az évben a Budapesti Tudományegyetemhez nevezték ki a klasszika filológia rendkívüli tanárává és 1877 után ugyanezen szaknak rendes tanáraként működik. Ebben a pozícióban nagy teljesítményt fejtett ki a klasszika filológiának Magyarországon való fellendítésében. 1874. augusztus 8-án megalapította a budapesti filológiai társaságot, melynek előbb elnöke, majd tiszteleti elnöke lett.[5] Megalapította, és hosszú ideig szerkesztette az Egyetemes Philologiai Közlönyt.[6] A Magyar Tudományos Akadémia 1872. május 24-én választotta levelező tagjának (1884. június 5-én lett rendes tag és 1906. március 23-án tiszteleti tag). A Kisfaludy-Társaságnak 1885-től rendes tagja, a Magyar Néprajzi Társaság választmányi tagja és még több hazai és külföldi tudományos társulatnak tiszteleti, illetve rendes tagja. 1893-ban József főherceg képviseletében ő vezette a magyar filológusokat a bécsi vándorgyűlésre, melynek tudósai előtt beszámolt Festus-tanulmányainak eredményéről. Az 1899–1900-es tanévre a budapesti egyetem rektorává választotta. 1899 novemberében a Mensa Academica-ra 200 koronát adományozott. A budapesti filológiai társaság alapításának 25. évfordulója alkalmából 1900 januárjában, őt, mint a társaság alapítóját és negyedszázados elnökét ünnepelte és az Egyetemes Philológiai Közlöny 1900. évi első ünnepi füzetét neki szentelte. 1901-ben megkapta a magyar királyi udvari tanácsosi címet.
