Quintus Pontius Pilatus | |
Született | i. e. 12. december[1] Abruzzo |
Elhunyt | 38 után |
Állampolgársága | római |
Házastársa | Claudia Procula (a keresztény hagyományban) |
Foglalkozása |
|
Tisztsége | római helytartó (26–36, Júdea) |
A Wikimédia Commons tartalmaz Quintus Pontius Pilatus témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Quintus Pontius Pilatus, magyarosan gyakran Poncius Pilátus 26–36 között Tiberius császár procuratori rangú helytartója volt Iudaea provinciában. Pilátus praefectus személye elsősorban a Biblia újszövetségi részének elbeszéléseiből ismert. A történettudomány mai állása szerint halálra ítélte (latinul „Ibis ad crucem” azaz „Keresztre mégy!”[2]) Jézust, de az Újszövetség szerint e tettében politikai érdekek motiválták és jobb meggyőződése ellenére cselekedett. „Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!” (Mt. 27,24, Károlyi-biblia, 1589)
Quintus Pontius Pilatus Júdea ötödik helytartója volt, akit Tiberius római császár küldött 26-ban Palesztinába. Közvetlen hivatali felettese a szíriai legatus volt. Rezidenciája Caesarea Maritimában, a júdeai tengerparton fekvő városban volt. Mielőtt Júdeába került, életéről nem sokat tudunk. Az valószínű, hogy a „Gens Pontia” leszármazottja lehetett, és a lovagrendből (ordo equester) került ki. Hivatali kinevezését Lucius Aelius Seianusnak köszönhette, aki a császári gárda praefectusa volt, és nem nagyon szerette a zsidóságot. Pilatus hivatali éveinek elején ugyanezt az irányvonalat követte, talán Seianus hatására. A szamaritánusok között rendezett vérfürdő után a zsidók felelősségre vonták őt a szíriai legatus előtt, aki 36-ban számadásra Rómába rendelte őt a császár elé. Galliába száműzték, és ott is halt meg valamikor a 30-as évek végén. A keresztény legendárium szerint élete végére keresztény lett, de ez eléggé valószínűtlen.
Nevének utólagos etimologizálása már a történelmi (vallási) szerepén alapul, két jelentést tulajdonítanak neki. Egyrészt a „pileus” szóra utal, melynek jelentése: „vászonsipka”, mégpedig olyan, amilyet a szabadon engedett rabszolgák kapnak. Átvitt értelemben tehát „semmirekellőt” jelent. Ugyanakkor a „pilum” szóval is kapcsolódhat, amelynek jelentése: „hajítódárda”, vagyis egy erős lelkületű, kegyetlen emberre utal.
Az ókori feljegyzések Pilatust rossz politikusnak ábrázolják, aki gyakran megsértette a zsidó nép érzéseit.
Az újszövetségi említések részben egybevágnak az ókori történetírók feljegyzéseivel.
Lukács evangéliuma Keresztelő János működése kapcsán beszél Pilátusról: „Tiberius császár uralkodásának 15. esztendejében, amikor Poncius Pilátus volt Iudaea helytartója…” (Lk 3,1)
A szenvedéstörténeten kívül Lukács említi még később is Pilatust. A leírásból arra lehet következtetni, hogy Pilatus áldozatbemutatás közben öletett meg egy zarándokcsoportot Jeruzsálemben. Ezt az értesülését azonban semmilyen más forrás nem erősíti meg. „Jött néhány ember, s azokról a galileaiakról hozott hírt, akiknek vérét Pilátus áldozatuk vérével vegyítette.” (Lk 13,1)
A szenvedéstörténetben az evangélisták az alábbi helyeken elsősorban mint Jézus perében szereplő bírót említik Pilatust:
Hasonlóan szerepel az Újszövetség más könyveiben is:
1959-ben (más források szerint 1961-ben) olasz régészek Caesareában egy római színház maradványait ásták ki. A romok közt egy 80×60 cm-es mészkőtábla-darabot találtak, amelyen egy latin felirattöredék olvasható Pilatus nevével.
A kutatók szerint az eredeti szöveg így szólhatott: „A iudaeai praefectus, Pontius Pilatus ajándékozta ezt a tiberieumot a caesareaiaknak.” A szöveg nem procuratornak, hanem praefectusnak nevezi Pilátust, hasonlóan Tacitus leírásaihoz. De lehetséges, hogy mégsem ez volt a felirat szövege, mert Grüll Tibor magyar ókortörténész Pilatusról szóló monográfiájában a feliratot Alföldi Géza kiegészítéseivel közli:
E változat fordítása: „A tiberieumot a tengerészeknek újjáépítette Pontius Pilatus, Iudaea praefectusa.”
A régészeti leleteket gazdagítják azok a rézpénzek, amelyeket Pilátus veretett a 29–32 közötti időszakban. Az érméken főpapi bot és merítőkanál látható, mindkét tárgy a római főpap kelléke volt.