Imotski | |||
A városháza épülete | |||
| |||
Közigazgatás | |||
Ország | ![]() | ||
Megye | Split-Dalmácia | ||
Község | Imotski | ||
Jogállás | város | ||
Polgármester | Ante Đuzel | ||
Irányítószám | 21260 | ||
Körzethívószám | (+385) 21 | ||
Testvérvárosok | Lista | ||
Népesség | |||
Teljes népesség | 9153 fő (2021. aug. 31.)[1] | ||
Földrajzi adatok | |||
Tszf. magasság | 398 m | ||
Időzóna | CET, UTC+1 | ||
Elhelyezkedése | |||
![]() | |||
![]() | |||
Imotski weboldala | |||
![]() A Wikimédia Commons tartalmaz Imotski témájú médiaállományokat. | |||
Sablon • Wikidata • Segítség |
Imotski város és község Horvátországban Split-Dalmácia megyében.
Splittől légvonalban 62, közúton 87 km-re keletre, Makarskától légvonalban 23, közúton 39 km-re északkeletre, a Dalmát Zagora területén, Imotska krajina középső részén, a Biokovo-hegység és a hercegovinai határ között fekszik.
Közigazgatásilag Imotskin kívül Donji Vinjani, Glavina Donja, Glavina Gornja, Gornji Vinjani és Medvidovića Draga települések tartoznak hozzá.
Imotska krajina területe már a történelem előtti időkben is lakott volt. Ezt bizonyítják a Grabovac és Zagvozd területén talált kőszerszámok. A térség első ismert népe az illírek egyik törzse a dalmátok voltak. Róluk mesélnek az ókorból fennmaradt halomsírok és várak maradványai, melyekből Imotska krajina területén több is található. A rómaiak csak az 1. század elejére tudták véglegesen meghódítani a térséget. Római municípium volt a mai Runovići helyén feküdt Novae, de az ő örökségük az itt áthaladó római út is, mely Salonából Imotskin keresztül Narona irányába vezetett. A Zmijavci területén levő Dikovača nevű régészeti lelőhelyen feltárt ókeresztény bazilika maradványai bizonyítják, hogy a római korban itt is egy nagyobb település állt. A római uralom egészen 481-ig tartott, amikor Odoaker germán hadai foglalták el Dalmáciát. 493-ban a keleti gótok lerázva Odoaker uralmát fennhatóságuk alatt egyesítették Dalmáciát és a Drávától félre eső pannon területeket, melynek fővárosa Salona volt. Imotska krajina 535-ig maradt keleti gót uralom alatt, amikor I. Justinianus császár a Keletrómai Birodalom részévé tette. Justinianus és utódai alatt a térségben valóságos erődrendszer épült ki, melynek maradványai Proložac, Lovreć és Imotski területén is megtalálhatók. Ennek ellenére a 6. század második felében a területet elfoglalták az avarok és szláv segédnépeik. A középkori horvát állam közigazgatásában ez a terület Fehér-Horvátországhoz, azon belül az Imoti zsupánsághoz tartozott. Imotski első írásos említése Bíborbanszületett Konstantin bizánci császárnak a birodalom kormányzásáról 950 körül írt művében található „Emona” alakban. Az Imoti zsupánság 1165-ig volt horvát igazgatás alatt, ekkor azonban másodszor is bizánci uralom alá került. Ez az időszak 1180-ig tartott, amikortól a magyar királyok nevében a horvát bánok igazgatták. A Bribiri grófok hatalmának megtörése után a Nelipićek, majd Kotromanić István bosnyák bán uralma alatt volt. 1357-ben I. Lajos magyar király visszafoglalta, majd 1372-ig horvát-magyar királyi birtok volt. Ekkor a király elcserélte néhány várra Nelipić Ivánnal. 1391-ben a magyar trónharcokat kihasználva I. Tvrtko bosnyák király foglalta el, de még az évben meghalt és Imotski visszakerült a horvát bánok igazgatása alá. Ura Hrvoje Vukčić Hrvatinić bosnyák nagyvajda, majd horvát bán, 1408-ban pedig a Radivojević család lett. A török 1463-ban meghódította a közeli Boszniát, majd 1493-re már ez a terület is uralmuk alá került. A török uralom idején Imotski a Hercegovaci szandzsákban az azonos nevű náhije központja volt, ennek területe lényegében megegyezett a középkori zsupánsággal. Az 1699-es karlócai béke török kézen hagyta. Végleges felszabadulása csak az újabb velencei-török háborút lezáró pozsareváci békével 1718-ban történt meg. Ezután a Velencei Köztársaság fennhatósága alá tartozott. A velencei uralomnak 1797-ben vége szakadt és osztrák csapatok vonultak be Dalmáciába. 1806-ban az osztrákokat legyőző franciák uralma alá került, de Napóleon lipcsei veresége után 1813-ban újra az osztrákoké lett. A településnek 1857-ben 871, 1910-ben 1511 lakosa volt. 1918-ban az új szerb-horvát-szlovén állam, majd később Jugoszlávia része lett. 1941 áprilisában a Független Horvát Állam része, majd 1943 szeptemberétől 1944 októberéig német megszállás alatt volt. A háború után a szocialista Jugoszláviához került. 1991 óta a független Horvátországhoz tartozik. 2011-ben a településnek 4757 lakosa volt.
Lakosság változása[2][3] | |||||||||||||||
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1857 | 1869 | 1880 | 1890 | 1900 | 1910 | 1921 | 1931 | 1948 | 1953 | 1961 | 1971 | 1981 | 1991 | 2001 | 2011 |
871 | 1.954 | 1.182 | 1.331 | 1.446 | 1.511 | 1.697 | 1.457 | 1.701 | 1.808 | 1.874 | 2.422 | 3.234 | 4.000 | 4.347 | 4.757 |
A helyi gazdaság alapját a kivi-, olajbogyó-, szőlő- és fügetermesztés adja. A jellegzetes helyi fehérszőlő fajta a kujundžuša.